A szúnyog csípése

A rovarcsípés-allergia viszonylag ritka, mégis nagy figyelmet keltő allergiaforma, mely a kiemelt figyelmet annak köszönheti, hogy az allergia ezen formájában szinte csak súlyos (anafilaxiás) lefolyás fordul elő.

A náluk milliószor nagyobb embert is félelem nélkül "támadják meg". Tulajdonképpen maga a csípés nem fáj, meg sem érezzük. A viszkető érzést a hátramaradó szúnyognyál okozza.

Ma már tudományos vizsgálatok is alátámasztják a régi igazságot, mely szerint a szúnyogok bizonyos embereket - például a kismamákat - vonzóbbnak tartanak, mint másokat.

A Magyarországon kimutatott mintegy 44 szúnyogfaj közül csak néhány faj szívja az emberek vérét, de nagy egyedszámuk miatt ezt is sokkal többnek érezzük a kelleténél. Nálunk gyakori csípőszúnyogok a gyötrő szúnyog (Aedes vexans), a mocsári szúnyog (Coquillettidia richiardii) és a dalos szúnyog (Culex pipiens). Bár Magyarországon is élnek maláriaszúnyogok (Anopheles fajok), de szerencsére ritkák, és nem terjesztik a rettegett kórt, a maláriát.

Hogy kerülhetjük el eredményesen a nemkívánatos és kellemetlen találkozást a vérszívók csapatával? Ismerjük meg a táplálkozási szokásaik mellett a lakhelyüket és életterüket!

Tavasztól őszig számíthatunk az apró rovarok szúrására, csípésére. Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a csupán kellemetlen eseteket a valóban veszélyesektől, valamint megtanuljuk, hogy mikor mit tehetünk a tünetek enyhítésére.

Ha egy szúnyogcsípés allergiás történéseket indít be, azt jelenti, hogy komolyabb tüneteket válthat ki, mint annál az embernél, aki erre nem hajlamos.

A nőstény szúnyogok fullánkja olyan vékony, hogy a szúrást legtöbbször csak akkor vesszük észre, ha a jóllakott rovar már messze szállt. A csípés helyén a szúnyog véralvadásgátló anyagot juttat a szervezetbe, ettől viszket, ég a csípés helye.